Kovászos zöldségek

photo_editor_1499360028511.jpg

Merthogy kovászolni nem csak uborkát lehet, hanem gyakorlatilag bármilyen zöldséget. Behűtve gyorsan kedvenc nyári savanyúságunkká válhat. Imádok ilyenkor zöldségeshez és piacra járni. A legjobb zöldségek és a legszebb gyümölcsök kelletik magukat mindenhol. Persze én rendszerint jól be is vásárolok… De nézzük a zöldségeket, amik az üvegbe kerültek: kelkáposzta, kaliforniai paprika, patisszon, cukkini, uborka, karfiol, zeller, brokkoli, fokhagyma.

photo_editor_1499347936011.jpg

Ezeket alaposan megmostam, a nagyobb zöldségeket feldaraboltam, az uborkák végét levágtam, hosszában több helyen bemetszettem. Egy 1,7 literes üveg aljára kaprot raktam (ez az a mennyiség, ami nálunk egyszerre, jóízűen elfogy), majd belegyömöszöltem a zöldségeket. Felforraltam 1 liter vizet, elkevertem benne 1 púpos evőkanál sót, majd hagytam kissé kihűlni. A zöldségek tetejére kaprot tettem ismét, majd felöntöttem a sós lével. Legfelülre 1 evőkanál kovász került (persze rakhatjuk a hagyományos 1 szelet kenyeret is kovász helyett). Letakartam egy kistányérral és 48 órát napos helyen érleltem. Kóstolás után a kaprot kivettem, majd hűtőben több óráig jó hidegre hűtöttem.

photo_editor_1499360107237.jpg

 

Hírdetés

Nyári gyümölcsös süti

photo_editor_1499201838982.jpg

Előre szólok: nagyon ütős. Lágy piskóta, friss joghurtos-túrós krém és a nyári gyümölcsök színe-java… Ráadásul gyerekjáték elkészíteni. Én szóltam…

Hozzávalók:

Alap:

  • 6 tojás
  • 100 g porcukor
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 1 fél citrom héja
  • 80 g kristálycukor
  • 120 g finomliszt
  • 80 g kukoricakeményítő
  • késhegynyi sütőpor
  • kevés eperlekvár (lehet bármilyen más lekvár is)

Krém:

  • 3 csomag (250 g-os) krémes túró (nem rögös fajta)
  • 250 g natúr joghurt
  • 90 g porcukor
  • 250 ml habtejszín (ízlés szerint cukor hozzá)
  • 2 csomag expressz zselatin
  • fél citrom leve

Tetejére:

  • gyümölcs ízlés szerint
  • 2 csomag tortazselé

A tojásokat szétválasztottam, majd a sárgáját a porcukorral és a vaníliás cukorral 10 perc alatt krémesre kevertem. A végén belereszeltem a citromhéjat. A tojásfehérjét elkezdtem felverni, majd szépen fokozatosan beleszórtam a kristálycukrot, és kemény habbá vertem. A lisztet elkevertem a keményítővel és a sütőporral. A lisztelegyet és a tojáshabot óvatosan hozzákevertem a tojássárgájához és a masszát sütőpapírral bélelt tepsibe simítottam. 170 fokon 20 perc alatt készre sütöttem a piskótát. Rácson hagytam kihűlni. Miután kihűlt megkentem néhány kanál lekvárral.

A krémhez a túrót kikevertem a cukorral. A tejszínt kevés cukorral habbá vertem. A joghurtban feloldottam a zselatint. A három masszát összekevertem és a kihűlt piskótára simítottam.

A süteményt telepakoltam finomabbnál-finomabb gyümölcsökkel. A tetejére tortazselét tettem (elkészítés a zacskón lévő utasítás szerint).

Ez a mennyiség éppen egy hagyományos gáztepsire elegendő. Természetesen fél adag is készíthető, csak meg ne bánd!!!

photo_editor_1499201456080.jpg

 

 

 

 

 

Fokhagymás, zöldfűszeres háromszögek

photo_editor_1498857091618

Az idén igazán kiélvezzük a nyári estéket, sok időt töltünk a szabadban és gyakran zárjuk grillezéssel a napot. Köretként mindig készítek többfajta salátát is, és nem maradhat el a “grillkenyér” sem. Így hívom azokat a kelt tésztákat, kenyereket, amiket a sült húsok, kolbászok mellé fogyasztunk. Ma fokhagymás, zöldfűszeres háromszöget sütöttem, ami ebben a témában szerintem telitalálat.

Hozzávalók:

  • 700 g liszt
  • 320 ml víz
  • 25 g élesztő
  • 1 tojás
  • 1 tojássárgája
  • 2 ek natúr joghurt
  • 1 ek só
  • 1 tk cukor
  • 2 ek olívaolaj

Lekenéshez:

  • 200 g vaj
  • 6 gerezd fokhagyma
  • rozmaring/kakukkfű
  • fél citrom héja
  • pici só

A langyos vízben elkevertem a cukrot, majd felfutattam benne az élesztőt. Hozzáadtam a lisztet és a többi hozzávalót, majd közepesen lágy tésztát dagasztottam. Letakarva duplájára kelesztettem. Amikor megkelt, a tésztát két részre osztottam. A tészta egyik feléből 6 kis gömböt formáltam, majd 10 percig pihenni hagytam. A gömböket desszertes tányér nagyságúra nyújtottam, lapítottam. Közben elkészítettem a fűszervajat: a lágy vajat összekevertem a zúzott fokhagymával, sóval, citromhéjjal és megfeleztem. Az egyik felébe apróra vágott friss rozmaringot, a másik felébe kakukkfüvet kevertem. A rozmaringos vajjal (mindegyikre 1 teáskanálnyit tettem) megkentem a tésztaköröket és szépen egymásra fektettem őket. A tetejére nem kentem vajat. Sodrófával lapos tányér nagyságúra kerekítettem, ezzel a rétegeket is egymáshoz nyomkodtam. Az elkészült kört 8 egyenlő háromszögre vágtam. A háromszögeket sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztattam, megkentem tojással, némelyiket szezámmaggal is megszórtam. Kb. 20 perc alatt duplájára kelesztettem őket.

Közben a tészta másik felével ugyanígy jártam el, csak azt a kakukkfüves fűszervajjal kentem meg.

Előmelegített sütőben, 200 fokon 15-17 perc alatt sültek meg. Ebből az adagból 16 db péksütemény lesz. Kívül ropogós, belül puha, fűszeres.

photo_editor_1498857015430

photo_editor_1498856943103

IMG_2017-06-30_17-40-43

 

 

Zöldség egytál mozzarellával

photo_editor_1498740809201.jpg

Szenvedélyesen szeretem a könnyed, nyári ételeket. Kevés, vagy egyáltalán semmi hús, pici fűszer, hogy valóban a zöldségek ízei domináljanak. Ilyen ez a kis egytálétel is, ami önálló fogásként is megállja a helyét, de grillezett húsok mellé, köretként tálalva is kitűnő választás.

Hozzávalók:

  • 1 közepe padlizsán
  • 1 közepes cukkini
  • 2 nagyobb paradicsom
  • 200 g mozzarella
  • olívaolaj
  • 3 ek balzsamecet
  • só, bors
  • friss oregánó
  • maroknyi vegyes mag (lenmag, szezámmag, napraforgómag, tökmag)

A padlizsánt felszeleteltem, megsóztam és papírtörlő közé raktam. Hogy kicsit préselődjön belőle a folyadék, rátettem egy tányért is, és 10 percig állni hagytam. Közben felszeleteltem a paradicsomot, a cukkinit és a mozzarellát is. A zöldségeket a padlizsán kivételével megsóztam, majd egy tapadásmentes tepsibe sorakoztattam őket. Megborsoztam, szórtam rá friss oregánót, majd meglocsoltam kevés olívaolajjal. Ezután rálocsoltam a 3 evőkanál balzsamecetet is, majd megszórtam egy maroknyi vegyes maggal. Előmelegített sütőben, 180 fokon 25 percig sült.

 

Fougasse

photo_editor_1497813664900.jpg

Fougasse, a franciák “lapos” kenyere. Bár nagyon-nagyon finom és igazán mutatós, az elkészítésében nincs  semmi ördöngősség, egy egyszerű pizzatészta az egész.

Hozzávalók:

  • 420 g   BL80 kenyérliszt
  • 80 g 00 liszt
  • 1 ek só
  • 15 g élesztő
  • 360 ml langyos víz

Lekenéshez:

  • 3 ek olívaolaj
  • 3 gerezd fokhagyma
  • kevés liszt

A langyos vízben elkevertem az élesztőt, majd a többi hozzávalóval együtt közepesen kemény tésztát dagasztottam. Letakarva kb. 45 perc alatt duplájára kelesztettem. Ezután lisztezett munkalapon a tésztát 2 részre osztottam, majd kicsit átgyúrtam. A tésztákat egyenként levélformájúra nyújtottam, bevagdostam, majd enyhén széthúzva (hogy a bevágások ne keljenek össze) sütőpapírral fedett tepsire helyeztem. Az olívaolajat összekevertem a zúzott fokhagymával és alaposan megkentem vele a tésztákat. Megszórtam durumliszt és rétesliszt keverékével, ezután kb. 20 percig pihenni hagytam őket. 220 fokos gőzös sütőben 25 percig sültek.

photo_editor_1497813609832.jpg

 

 

Sajtos, szalonnás grillbuci

photo_editor_1497038299819

Igazi jó kis kísérő mindenféle grillhús és kolbász mellé. Nem bonyolult elkészíteni, csak a kelesztésre kell elegendő időt hagyni.

Hozzávalók:

Tésztához:

  • 500 g liszt
  • 25 g  élesztő
  • 1 ek só
  • 1 tk cukor
  • 1 tojás
  • 100 g sertés zsír
  • 230 ml tej

Töltelékhez:

  • 250 g ricotta
  • 125 g sajtkrém
  • felaprított zöldfűszerek
  • 100 g kockázott bacon

Az élesztőt a cukros tejben felfuttattam, majd a többi hozzávalóval együtt alaposan kidagasztottam. Letakartam és 40 perc alatt duplájára kelesztettem.
A megkelt tésztát 020 egyenlő részre osztottam  és gombócokat formáltam 0belőlük. Ezeket a gombócokat sütőpapírral bélelt tepsibe szorosan egymás mellé helyeztem, négyzetet formázva.
Körülbelül 40 percig kelesztettem, majd a lisztezett fakanállal mindegyik zsemle közepén egy vájatot készítettem.
A töltelékhez a ricottát, sajtkrémet, zöldfűszereket összekevertem és a kialakított gödrökbe töltöttem. Jól megszórtam szalonnával.
15 percig pihentettem a kész bucikat,
majd 200 °C-os sütőben 20 perc alatt megsütöttem őket.

 

Epres túrógombóc

photo_editor_1497003444165

Nem gyakori vendég nálunk a túrógombóc, de nyáron, ha gyors ebéd kell, szívesen főzöm.

Hozzávalók:

  • 500 g túró
  • 3 tojás
  • 200 ml búzadara
  • 2 evőkanál olaj
  • 100 g zsemlemorzsa
  • 250 g eper
  • 2-3 ek méz

Érdemes zsíros, házi túrót használni, mert  túl száraz túróval meglehetősen kemény lesz a végeredmény. A túrót át lehet törni, én szeretem a rögös fajtát, nem zavar a kész gombócokban sem.

A túrót összekevertem a tojásokkal, búzadarával és kevés sóval, majd a masszát 5-6 órára letakarva a hűtőbe tettem. Vizes kézzel kis gombócokat formáltam, minden gombóc közepébe tettem egy szem epret, majd lobogó vízben kifőztem őket. Forrástól számított 4 percig főttek. Közben az olajon megpirítottam a zsemlemorzsát és a kifőtt gombócokat beleforgattam. A szószhoz az epret egyszerűen összeturmixoltam a mézzel. Porcukorral megszórva tálaltam.

 

Hideg eperkrémleves

photo_editor_1497003579783

Szeretjük a gyümölcslevest, különösen kánikulában. Most eperkrémleves készült a lehető legegyszerűbb módon.

Hozzávalók:

  • 500 g eper
  • 200 ml tej
  • 100 ml tejszín
  • 2-3 ek méz ízlés szerint
  • 1 cs vaníliás cukor

Az epret alaposan megmostam, néhány szemet félretettem díszítésnek, a többit leturmixoltam. A mézet, cukrot, tejet, tejszínt hozzáadva beállítottam a kívánt édességet és sűrűséget. Tejszínhabbal és eperrel díszítve tálaltam.

Epres, vaníliás csiga

20170607_134535

 

Közeledik az eperszezon vége, pedig még van néhány finomság, amit szerettem volna elkészíteni. Annak azonban örülök, hogy erre az epres csigára sort kerítettem, mert nagyon-nagyon finom. Az illatára pedig nincsenek szavak…

Hozzávalók:

Tésztához:

  • 300 g liszt
  • 180 ml tej
  • 15 g élesztő
  • 1 tojás sárgája
  • 1 ek olaj
  • 1 ek cukor
  • 1 kk vanília kivonat (lehet  1/2 vaníliarúd kikapart belseje v. vaníliás cukor is)
  • pici só

Töltelékhez:

  • 1 cs vanília puding
  • 3-4 ek porcukor
  • 500 ml tej
  • 250 g eper

A tejet a cukorral együtt mikróban meglangyosítottam és felfutattam benne az élesztőt. Hozzáöntöttem a liszthez, majd a tojás és a só  hozzáadásával lágy tésztát dagasztottam. A legvégén az olajat is hozzáadtam és a tésztát jól kidolgoztam. Letakartam, majd kb. 45 perc alatt duplájára kelesztettem. Eközben elkészítettem a pudingot zacskón lévő utasítás szerint. Ezután a tésztát lisztezett munkalapra borítottam és téglalap alakúra sodortam. Megkentem a kihűlt pudinggal, majd egyenletesen rászórtam a negyedelt eperszemeket. A tésztát a hosszabbik oldaláról feltekertem, majd kb. 2 cm-es csigákra vágtam. A csigákat kilisztezett formába sorakoztattam, majd 15 percig pihentettem, közben a sütőt előmelegítettem 170 fokra. A csigákat 25-30 perc alatt sütöttem aranybarnára. Porcukorral megszórva kínáltam.

Parmezános, petrezselymes új burgonya szalonnával

photo_editor_1495309338169

Az új krumpli magában is a nyár ígérete. Hát még ha megspékeljük zamatos parmezánnal, friss petrezselyemmel és egy kis szalonnát is pírítunk a tetejére, közel járunk a tökéletes körethez.

Hozzávalók:

  • 1 kg új burgonya
  • 70 g reszelt parmezán
  • 1 csokor petrezselyem
  • 50 g szalonna felkockázva

A krumplinak a szokásos módon lekapargattam a héját, majd 10 perc alatt egészben megfőztem. A reszelt sajtot összekevertem a petrezselyemmel, valamint a sóval és a megfőtt, leszűrt krumplikat meghempergettem benne. Kiolajozott serpenyőbe raktam őket, majd 200 fokon 30 percig sütöttem. Az utolsó 5 percben rászórtam a szalonnát a tetejére.