Banános palacsinta liszt és cukor nélkül

2016-01-23 09.22.50

Végre szombat. Igaz betegség miatt nem volt túl aktív a múlt hetünk, mégis örültünk a ráérős hétvégi reggelnek. Ami aztán perceken belül felgyorsult, miután gyermekeim palacsintát óhajtottak reggelire. Kókadozott pár banán a pulton, úgyhogy elhatároztam, hogy palacsinta ide vagy oda, ez a reggeli azért is egészséges lesz.

Hozzávalók:

  • 2 nagy vagy 3 (túl)érett banán
  • 4 nagyobb tojás
  • 1 tk fahéj

A banánokat egy villával összenyomkodtam, a tojásokat picit felvertem, annyira, hogy a sárgája és a fehérje elkeveredjen. Összekevertem a banánt és a tojást, majd hozzáadtam a fahéjat is. Egy serpenyőben összemelegítettem 1 ek olajat és 1 ek vajat, és közepes lángon néhány perc alatt kisütöttem a palacsintákat. Félidőben megfordítottam őket, hogy rendesen átsüljenek. Érdemes kisebb palacsintákat készíteni, akkor könnyebb őket forgatni. Ebből az adagból 4 személy lakik jól.

Hírdetés

Meyer citromos muffin

2016-01-16 17.21.04

Citrom kívül-belül, alul-felül… Nagyon üdítő, könnyed finomság. Már maga a muffinalap is annyira zamatos, hogy az ember elgondolkodik készítés közben, vajon nem kellene-e itt megállni. De nem álltunk meg, mert tölteni akartunk, meg díszíteni, utána pedig élvezni a mennyei citromosságot.

Hozzávalók:

A muffinokhoz (12 db):

  • 15 dkg vaj
  • 20 dkg cukor
  • 1/2 tk vanília kivonat
  • 2 tojás
  • 15 dkg liszt
  • 1 tk sütőpor
  • 1 Meyer citrom leve és héja
  • 2 ek mascarpone

A töltelékhez:

  • 10 dkg Meyer citromkrém

A krémhez a tetejére:

  • 15 dkg vaj
  • 6 dkg cukor
  • 10 dkg Meyer citromkrém
  • 15 dkg mascarpone

Először a muffinalapot készítettem el. A sütőt bekapcsoltam 180 fokra. A puha vajat a cukorral és a vaníliával habosra kevertem. Egyenként belekevertem a tojásokat is. A lisztet összekevertem a sütőporral és a citromhéjjal, majd a tojásos vajhoz adtam. Hozzáöntöttem a citromlevet, belekanalaztam a mascarponét és gyors mozdulatokkal összekevertem. A tésztamasszát muffinsütőbe kanalaztam és 20 perc alatt készre sütöttem. A sütőből kivéve hagytam, hogy teljesen kihűljenek (addig elmentünk korcsolyázni ☺).

Egy csillagcsővel apró mélyedéseket vájtam a muffinok tetejére, amelyekbe 1-1 tk citromkrémet töltöttem.

2016-01-16 17.35.23

2016-01-16 17.36.27.jpg

A tetején lévő citromkrémhez a szobahőmérsékletű vajat kikevertem a cukorral majd kanalanként hozzáadtam a szintén szobahőmérsékletű mascarponét és citromkrémet. (Fontos, hogy minden szobahőmérsékletű legyen, különben kicsapódik a krém ) Szép simára kevertem, majd habzsákba töltve kidíszítettem vele a muffinok tetejét. Kislányom kedvéért díszítőcukorral is megszórtuk ☺

2016-01-16 17.18.51

 

Mogyorós csók

2015-12-17 13.35.31

Ha csak egy óránk van sütit sütni, akkor ez egy idális recept. Finom, mutatós és tényleg nagyon gyorsan készen van.

Hozzávalók:

  • 20 dkg liszt
  • 7,5 dkg cukor
  • 10 dkg margarin
  • 5 dkg darált mogyoró
  • 1/2 banán
  • 2 ek citromlé
  • 1 tojás
  • kb. 40 szem törökmogyoró
  • 5 dkg porcukor

A banánt finomra törtem 1 ek citromlével. A lisztből, cukorból, darált mogyoróból, sóból, banánból tésztát gyúrtam. A sütőt előmelegítettem 170 fokra. A tésztából diónyi golyókat formáztam és sütőpapírral kibélelt tepsire raktam őket. Mingyekre 1-1 mogyorót raktam és kicsit belenyomtam a tésztába. A kekszeket 15 perc alatt sütöttem készre, majd kihűlés után a citromlével elkevert porcukorral diszítettem őket.

Dobókocka

2015-12-15 10.12.22

Hivatalos neve dominó, de én dobókockának hívom. A kedvenc karácsonyi sütim (most éppen). Nem mondom, hogy olcsó, azt sem, hogy pikk-pakk elkészíthető, de az íze, minden fáradtságért kárpótol. Minden egyes kis falatban a karácsony összes íze benne van…

Hozzávalók:

A piskóta réteghez:

  • 50 g liszt
  • 100 g darált mandula
  • 120g darált mogyoró
  • 1 ek mézeskalács fűszerkeverék
  • 125 g marcipánmassza
  • 1 ek méz
  • 1 fél citrom reszelt héja és leve
  • 50 g kandírozott narancs
  • 50 g kandírozott citrom
  • 3 tojásfehérje
  • 200 g porcukor
  • 3 g szalakáli

A zselé réteghez:

  • 1/2 liter 100% narancslé
  • 2 tasak színtelen tortazselé (2 x 12 g)

A marcipán réteghez:

  • 400 g marcipán

Tetejére: 300 g étcsokoládé

2015-12-17 21.54.22

 

Első lépésként kibéleltem a gáztepsit sütőpapírral. A tojásfehérjéket a cukorral nagyon kemény habbá vertem. Közben a lisztet összekevertem a mogyoróval, mandulával és a mézeskalács fűszerrel. A marcipánt lereszeltem és összekevertem a mézzel, a citrusokkal, citromlével és -héjjal. A szalakálit elkevertem 2 ek langyos vízzel. A felvert tojás 1/3-át összekevertem a marcipános masszával, majd felváltva beleforgattam a többi lisztet, tojásfehérjét és végül a szalakálit is. A masszát belesimítottam a tepsibe és 170 fokon kb. 15 perc alatt készre sütöttem.

Közben a tortazselé tasakon lévő utasítás szerint elkészítettem a narancszselét, majd a kihűlt piskótára simítottam.

A marcipánt kb. fél cm vastagra nyújtottam és a zselére helyeztem.

Az egész sütit egy éjszakára berektam fóliával letakarva a hűtőbe.

Másnap 2×2 cm-es kockákra vágtam és megmártottam őket az olvasztott csokiban. Díszítőcukorral tettem őket ünnepivé.

2015-12-17 22.00.47

Karácsonyi mézes puszedli

2015-12-14 20.23.49

Van úgy, hogy sürgős a mézeskalács, mézes puszedli sütés. AZONNAL KELL!!! Ez egy olyan recept, ami gyorsan összeállítható, atombiztos, azonnal süthető és ehető. Ja, és puha. Ha szép vékonyra sodorjuk, akkor mézeskalácsként is megállja a helyét, én ezt a tésztát kb. 1 cm vastagra szoktam hagyni, így igazából mézes puszedli lesz belőle.

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 20 dkg porcukor
  • 4 ek méz
  • 1 ek mézeskalács fűszerkeverék
  • 2 tojás
  • 5 dkg margarin
  • 1 mk szalakáli (két evőkanál meleg vízben feloldva)
  • 2 ek tej

A hozzávalókból tésztát gyúrtam, kisodortam, kiszaggattam és 170 fokra előmelegített sütőben 8-10 perc alatt megsütöttem. A tetetéjét sem szoktam túlbonyolítani: 15 dkg porcukrot habosra verek 1 tojásfehérjével és egyszerűen belemártom a kihűlt puszedlik tetejét. Majd jöhet a szórócukor, ami mindig a gyerekek dolga…

Elisenlebkuchen

2015-12-09 16.37.47.jpg

Ez is egy tipikus német karácsonyi sütemény, amelynek nem lehet a nevét magyarra fordítani, mert se nem mézes kalács, se nem puszedli, se nem tallér. Ez Elisenlebkuchen. Az a süti, amelyből a boszi házikója épült a Jancsi és Juliskában :-). Hetekkel karácsony előtt elkészíthető, sőt napról napra finomabb lesz.

Hozzávalók:

  • 200 g őrölt mandula
  • 3 tojás
  • 150 kristálycukor
  • 75 g porcukor
  • 50 g mandulapálcika
  • 50 g kandírozott citrom
  • 50 g kandírozott narancs
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1/2 tk  fahéj
  • 1/2 tk szegfűszeg
  • csipet só

Tetetéjére:

  • 100 g porcukor
  • 2 ek hideg víz
  • pár csepp citromlé
  • egész mandula
  • 15 dkg étcsokoládé
  • kevés fehér csoki

A tojásokat szétválasztottam. A kandírozott citrusokat nagyon apróra daráltam. A tojássárgákat gőz fölött habos fehérre kavartam 150 g cukorral kb. 8 perc alatt.  A tojásfehérjéket (fél tojásfehérjét kivettem a mázhoz) habosra kevertem a porcukorral, belekevertem a kihabosított tojássárgáját, majd a többi hozzávalót is. A masszát fél órát állni hagytam, majd kanál segítségével halmokat raktam egy sütőpapírral bélelt tepsire. Kicsit távolabb kell tenni egymástól, mert sütés közben szétterülnek. Egy tepsire 16 db halmot tettem. A tetejüket mandulával díszítettem, néhányat üresen hagytam. 150 fokon 20 perc alatt sütöttem készre őket. Az igazi Elisenlebkuchen-t ostyalapra teszik, de tökéletesen működik anélkül is. A kész sütiket még melegen bevontam a porcukorból, hideg vízből, citromléből és a maradék fél tojásfehérjéből kevert (csak villával) mázzal, majd kihűlés után még egyszer átkentem őket. Csak akkor szabad a tepsiről felszedni őket, ha teljesen kihűltek, különben összetörnek. A sima sütiket olvasztott csokiba mártottam, majd fehér csokival díszítettem. Ebből a masszából kb. 30 db sütemény lesz, de dobozolnom már csak 20-at sikerült…

2015-12-09 15.10.29

 

 

Karácsonyi habkarika

2015-12-08 18.01.32

A múlt évezredben születettek nagy részének elegedhetelen karácsonyi kellék. Jó előre el lehet készíteni, díszíthetjük vele a karácsonyfát, adhatjuk ajándékba, de az sem utolsó szempont, hogy végre felhasználhatjuk a megmaradt tojásfehérjéinket.

Hozzávalók:

  • 160 g tojásfehérje (kb. 4 tojásé)
  • 480 g porcukor
  • fél citrom leve
  • 10 g étkezési keményítő

Gőz fölött, folyamatos habverés mellett felvertem a tojásokat a cukorral és a citromlével. Addig melegítettem amíg 60 fokos nem lett a massza. Ha nincs hőmérőnk, akkor addig kell melegíteni a habot, amíg “csípős” nem lesz, azaz ujjunkat égeti, csípi. Ez kb. 10 perc kavarást jelent. Ezután levettem a tűzről, belekevertem a keményítőt és újabb 10 percig a legmagasabb fokozaton nagyon keményre, “szálasra” vertem a habot. Ezután megszíneztem a habot és csillagcsővel ellátott habzsákkal sütőpapírral bélelt tepsire nyomtam a karikákat. Ebből a mennyiségből kb. 30 db karika lesz, ami két gáztepsin fér el. Mindkét tepsit betettem a sütőbe  és légkeveréssel 80 fokon 2 órát szárítottam. A tepsiket időnként megcseréltem. Most már csak el kell dugnom őket  karácsonyig 😉

Stollen

 

2015-12-03 13.37.07

Advent második hétvégéjére a németek bejglijét, drezdai kalácsot, azaz Stollent sütöttem. A receptet egy német kollégám nagymamájától kaptam, tehát meglehetősen autentikusnak mondható. Kis csavart persze vittem bele: kedvenc lisztemmel, tönkölyliszttel készítettem. Állítólag ez a jó kis tészta hetekig friss marad,de ezt nekünk még nem sikerült tesztelnünk…

Hozzávalók:

  • 500 g tönkölyliszt
  • 50 g élesztő
  • 2, 5 dl tej
  • 170 g porcukor
  • 1 tojás
  • 1 kk vanília kivonat
  • 1 csipet só
  • 1/2 kk őrölt fahéj
  • 1/2 kk őrölt szegfűszeg
  • késhegynyi őrölt szerecsendió
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 narancs reszelt héja
  • 250 g margarin
  • 50 g darabolt mandula
  • 75 g kandírozott citromhéj
  • 75 g kandírozott narancshéj
  • 200 g puha mazsola
  • 3 ek rum

1 dl tejet meglangyosítottam, beletettem 1 tk porcukrot és elmorzsoltam benne az élesztőt. Amíg felfutott, beáztattam a rumba a mazsolát. Ezután a maradék 1,5 dl tejben elkevertem a tojást, 100 g porcukrot, a sót, a fűszereket és a citrusok héját. Ezt az elegyet az élesztővel és 200 g margarinnal együtt a liszthez adtam és jól kidagasztottam. A tészta szép fényes, hólyagos, kicsit lágy, de semmiképpen nem ragacsos. Ha szükséges 1-2 evőkanál lisztet még lehet hozzáadni. A legvégén belegyúrtam a kandírozott gyümölcsöket és a mazsolát is. Letakartam és duplájára kelesztettem. Kelesztés után lisztezett munkalapon átgyúrtam a tésztát, kissé kilapítottam, majd a közepét sodrófával elvékonyítottam és az egyik szélét behajtottam a közepébe, veknit formázva. A nagymama tanácsa szerint a végei ne legyenek a kalácsnak túl csúcsosak, mert akkor az hamarabb kiszárad. A tészta tetejéről kicsipkedtem a kilógó mazsolákat, gyümölcsöket, mert a sült mazsola íze szerintem kifejetten kellemetlen. Ezután sütőpapírral bélelt tepsire tettem és addig kelt még egyszer, amíg bemelegítettem a sütőt 200 fokra. 10 percig sütöttem 200 fokon, majd további 40 percig 180 fokon. A sütés vége felé felforrósítottam a maradék 50 g margarint, többször lekentem vele a sütőből kivett forró kalácsot és jól megszórtam a maradék 70 g porcukorral. Fóliába tekertem és 2 napig hagytam állni, aztán vendégek jöttek… és elfogyott.

2015-12-05 11.59.58

Narancsos hógolyó

2015-11-28 17.58.59

Holnap advent első vasárnapja, el is kezdtünk készülődni: adventi koszorút barkácsoltunk, kisültek az első mézeskalácsok, amelyek az esti mesenézés alatt szinte el is fogytak 😊 Hogy a holnapi gyertyagyújtásnál se nélkülözzünk, készítettem egy gyors, télies kekszféleséget a délutáni kávé és tea mellé.

Hozzávalók:

  • 200 g liszt
  • 80 g porcukor
  • 1 tojás
  • 100 g hideg margarin
  • 1 mk vanília kivonat vagy 1 vaníliarúd kikapart belseje
  • 1 narancs reszelt héja
  • 1 tk narancslé
  • 3 ek kristálycukor

A lisztet összekevertem a cukorral, majd gyors mozdulatokkal szétmorzsoltam benne a margarint. A tojást, vaníliát, narancshéjat és narancslevet hozzáadva tésztát gyúrtam belőle. A tésztát kb. 1 órára a hűtőbe tettem. A hűtőből kivéve hengerré sodortam és két cm vastag darabokat vágtam belőle, majd ezeket dió nagyságú golyókká formáltam. A golyókat megforgattam a cukorban és sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztattam őket. Kicsit távolabb kell rakni őket egymástól, mert picit elterülnek. 170 fokra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt készre sütöttem őket. Ebből az adagból 25 db sütemény lesz.

 

Márton napi libuskák

2015-11-10 12.49.42

Óvodai Márton napi bulira készültek ezek a kis libák. Liba alakú kiszúró híján a pizzavágót fogtam be konyhai szolgálatra. A gyerekeknek így is nagyon ízlett, nagyon örültek a vidám süteményeknek.

Hozzávalók:

Tésztához:

  • 500 g finomliszt
  • 250 g margarin
  • 150 gr porcukor
  • 60 g kókuszreszelék
  • 2 tojás
  • csipet só
  • 1 tk sütőpor
  • 1 ek tejföl

Tetejére:

  • Fekete szezámmag
  • 1 tojás a lekenéshez

Először a margarint gyors mozdulatokkal elmorzsoltam a lisztben, majd a többi hozzávalót is belekevertem és tésztává gyúrtam. A tésztát frissen tartó fóliába csomagolva betettem a hűtőbe és csak másnap szaggattam ki. (Nem fontos ilyen sokáig pihentetni, de minimum 1 óra kell ). Amikor eljött a formázás ideje, lisztezett munkalapon vékonyra sodortam a tésztát és fánkszaggatóval köröket vágtam ki. A köröket megfeleztem, majd a mellékelt fotó szerint bevagdostam.

2015-11-10 14.37.57

Egy hosszú csík adta meg a liba nyakát, kettő pedig a tollakat hivatott jelképezni. A szemeket fekete szezámmagból alakítottam ki. A megformázott libákat sütőpapírral bélelt tepsire raktam és felvert tojással megkentem. Előmelegített sütőben, 170 fokon 12 perc alatt sütöttem készre őket.

2015-11-10 13.00.38