Citrom kívül-belül, alul-felül… Nagyon üdítő, könnyed finomság. Már maga a muffinalap is annyira zamatos, hogy az ember elgondolkodik készítés közben, vajon nem kellene-e itt megállni. De nem álltunk meg, mert tölteni akartunk, meg díszíteni, utána pedig élvezni a mennyei citromosságot.
Hozzávalók:
A muffinokhoz (12 db):
- 15 dkg vaj
- 20 dkg cukor
- 1/2 tk vanília kivonat
- 2 tojás
- 15 dkg liszt
- 1 tk sütőpor
- 1 Meyer citrom leve és héja
- 2 ek mascarpone
A töltelékhez:
- 10 dkg Meyer citromkrém
A krémhez a tetejére:
- 15 dkg vaj
- 6 dkg cukor
- 10 dkg Meyer citromkrém
- 15 dkg mascarpone
Először a muffinalapot készítettem el. A sütőt bekapcsoltam 180 fokra. A puha vajat a cukorral és a vaníliával habosra kevertem. Egyenként belekevertem a tojásokat is. A lisztet összekevertem a sütőporral és a citromhéjjal, majd a tojásos vajhoz adtam. Hozzáöntöttem a citromlevet, belekanalaztam a mascarponét és gyors mozdulatokkal összekevertem. A tésztamasszát muffinsütőbe kanalaztam és 20 perc alatt készre sütöttem. A sütőből kivéve hagytam, hogy teljesen kihűljenek (addig elmentünk korcsolyázni ☺).
Egy csillagcsővel apró mélyedéseket vájtam a muffinok tetejére, amelyekbe 1-1 tk citromkrémet töltöttem.
A tetején lévő citromkrémhez a szobahőmérsékletű vajat kikevertem a cukorral majd kanalanként hozzáadtam a szintén szobahőmérsékletű mascarponét és citromkrémet. (Fontos, hogy minden szobahőmérsékletű legyen, különben kicsapódik a krém ) Szép simára kevertem, majd habzsákba töltve kidíszítettem vele a muffinok tetejét. Kislányom kedvéért díszítőcukorral is megszórtuk ☺